Ismertető

Szuperbirka ismertető

E képregény egy füzetben látta meg a napvilágot, két unalmas óra közötti szünetben, oldal-firkaként. A tananyag nagyon rövid gondolatokból állt, sok esetben újságrovatszerűen lett leírva, így adta magát az illusztrációnak való hely. A firkálások során vissza-visszatérő figura lett, majd önálló képregény-figurává egy karácsonyi példa-tanulmány után avanzsált. Ekkor kezdetét vette a "Havazássos" éra, feltűntek a hóemberek, a téli elemek, nyalókák, ajándékok és egyéb, az ünnepekhez csatolható bohócság.

Hősünk már ekkor is tudott repülni, született képsor - bár nagyon sok szöveggel - önnön születéséről is, ezt azonban  a későbbiekben - mint sok más rajzoló - feleslegesnek tartottam, bár addigra tucatnyi és tucatnyi apró rajz született meg.

Kalandjai folyamatosan adódnak, így változik, fejlődik a történet. A történetszál dinamikusan fejlődik, a mindennapok behatásai és sok vicces dolog helyet kap benne.